1.jpg

Kratochvil, ahol egy álom valóra vált!

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei hónapról hónapra túlszárnyalják korábbi sikereiket és eredményeiket, ezzel óriási örömet okozva szüleiknek, tanáraiknak és a fenntartó honvédelmi tárcának.
























 

Az elmúlt hónapok történéseiről Berkecz Gábor, az iskola igazgatója tájékoztatta a honvedelem.hu-t. Elmondta: a félévi rendkívüli iskolaátlag (4,2) és eredményesség után az országos komepetenciamérés eredményei is magasan túlszárnyalták az országos átlagot.





























Az iskola teljesen újjáalakított cross-fitt csapata második helyezést ért el a városi Brassai Toldi Kondi versenyen. A csapat megújítása azért volt szükséges, mert a legeredményesebb tagjai már nem az intézménybe járnak, hanem honvéd tiszt- és altisztjelöltek.





























Az igazgató kiemelte: a növendékek rendkívül eredményesen szerepeltek a már hagyományos, Szentendrén megrendezett VI. Kinizsi Közelharc Kupán is. A megmérettetésről három arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel tértek vissza a fiatalok. A legtechnikásabb versenyző különdíját Adu Martin 12. évfolyamos növendék, Shihan Furkó Kálmán legtechnikásabb versenyzőnek felajánlott különdíját pedig Markovics Kristóf 10. évfolyamos növendék kapta meg.





























Az iskola 11. évfolyamos növendéke, Bikkes Máté - Bán Attila zászlós felkészítése mellett - első helyezést ért el a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat által meghirdetett „Hajdú-Bihar Megyei Klímastratégia kidolgozása és Éghajlatváltozási Platform létrehozása” című projekt keretében meghirdetett fotó- és filmpályázaton fotó kategóriában.


























„Az eredményesség minden tanulóban benne van, nekünk, felnőtteknek, tanároknak, katonáknak az a dolgunk, hogy a legjobbat hozzuk ki a növendékekből. Elsőként a lelket kell megnyerni, s utána a testet és fejet rávenni a munkára” - mondta Berkecz Gábor igazgató.

Forrás: honvedelem.hu