Kedves Érdeklődő!

Bármilyen kérdése lenne a felvételivel kapcsolatban, küldje el azt a következő e-mail címre:

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

A középiskolai felvételi menetével kapcsolatban szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Oktatási Hivatal honlapján elérhető linket, ahol nagyon sok kérdésre választ kaphatnak:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/tajekoztato_felvetelizoknek/felveteli_kozepfoku_iskolakban_2019_2020

4.jpg

Makettkiállítás a honvéd középiskolában

A katonai repülés történetének bemutatása volt a célja annak a makett kiállításnak, amit november 18-21. között tartottak a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium dísztermében.




























 

A tárlatot Kositzky Attila nyugállományú altábornagy, egykori legendás vadászrepülőgép-pilóta nyitotta meg. Ezt követően pedig „Egyedül a vágtelen égbolton” címmel tartott előadást.





























A makett kiállításon 14 kiállító, 80 darab valósághűen megépített repülőgép makettjét mutatta be. A látogatók ezeken keresztül kaphattak átfogó képet a katonai repülés történetéről – az első világháború híres vadászpilótájának, Manfred Albrecht von Richthofennek háromfedeles Fokker D.I-es repülőgépétől kezdve egészen az amerikai légierő F-35A harcászati vadászbombázójáig.
A kiállítók főként magánszemélyek voltak, de a Debreceni Makettező Klub is jelentős létszámmal képviselte magát.
Érdekességként kiállították több lezuhant repülőgép maradványát, illetve egy eredeti pilótaruhát és sisakot az 1950-es évekből.





























A kiállítás sikere – Bán Attila zászlós, szervező szerint – nem csupán annak volt köszönhető, hogy számos különleges makettet lehetett megtekinteni, hanem annak is, hogy Debrecenben közel tíz év nem volt hasonló rendezvény.

Forrás: honvedelem.hu

 


Kérjük, hogy adója 1 %-ával támogassa iskolánk alapítványát!
Középfokú Elektronikai Szakképzésért és Honvédelmi Oktatásért Alapítvány
4027 Debrecen, Füredi út 69. Adószám: 19123879 – 1 – 09
Köszönjük!