hkk@hm.gov.hu | +36 52 537-215 | 4027 Debrecen, Füredi út 69. ikonKeresés | ikonFacebook

blokk címe

blokk tartalma

Hírek

Megemlékezés és elismerések átadása a Nemzeti Összetartozás Napján

1920. június 04-én aláírták a versaillesi Nagy Trianon palotában azt a békediktátumot, melynek következtében Magyarország elveszítette területe kétharmadát. A 101 éve történt eseményről -mely az egyik legfájóbb pontja történelmünknek – intézményünk is megemlékezett. Iskolánk oktatója beszédében kiemelte: „Ma, a Nemzeti Összetartozás Napján nem csak a trianoni döntésre és következményeire emlékezünk, hanem a magyar nép szívós erejére, kitartására és élni akarására is, határokon innen és túl.”
Az emlékezés jegyében intézményünk közismereti igazgatóhelyettese szólt a 1900. június 05-én született Gábor Dénes természettudós, villamosmérnök Nobel-díjas feltaláló – intézményünk korábbi névadójának – kiemelkedő munkásságáról; kiemelve a tudás fontosságát, ami a siker előfeltétele.
Igaz, hogy a pandémia miatt fél évig online módon zajlott az oktatás, azonban intézményünkben ekkor is igyekezett minden lehetőséget megadni növendékeinek, hogy minél szélesebb területen meg tudják mutatni a bennük rejlő képességeket. Az ebben az időben, illetve az elmúlt hetekben lezajlott versenyeknek az eredményhirdetésére is a mai délelőttön került sor.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtó növendékeink:

A 2020-2021. tanévi Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének országos döntőjében automatikai és elektrotechnikai ismeretek tantárgyból Csávás Péter 12. B. osztályos növendék 12., valamint Balog Richárd 12. B. osztályos növendék 18. helyezést ért el.

Gratulálunk a növendékeknek és Baloghné Tóth Tünde Anna felkészítő oktatónak.
Az Angol Műhely Kulturális Egyesület szervezésében megvalósuló angol nyelvű olvasási verseny stage 3 kategóriájában Dénes Pálma 9. B osztályos növendékünk 1. helyezést ért el.

Iskolai szintű versenyeinken kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjainknak is szívből gratulálunk!

További hírek

helykitolto kép

Nyárköszöntő a Kratochvilban

Végre eltűntek a didergős napok, megérkezett a nagybetűs NYÁR. Mindenki örül annak, hogy kiszabadulhat a négy fal közül.
helykitolto kép

Kiemelkedő „Kratochvil-os” teljesítmény a Honvéd Kadét Akadályfutó versenyen

2021. május 28-án Nógrád megyében, a Cserhát dombjai között fekvő festői Bánk községben rajtolt a Honvédelmi Sportszövetség által rendezett Honvéd Kadét Akadályfutó verseny, melyet Dr. Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség elnöke nyitott meg. A versenyen ott volt Almási László alezredes, a HM Honvédelmi Nevelési és Ifjúságstratégiai Osztályának vezetője is.
helykitolto kép

Megemlékezés a Hősök Napja alkalmából

A Magyar Hősök emlékünnepén - 2021. május 30-án – iskolánk növendékei a debreceni Honvédtemetőben, este 19 órakor csendes koszorúzással emlékeztek azokra a katonákra és civilekre, akik életüket áldozták Magyarországért.
helykitolto kép

Nyílt nap a Nyíregyházi Honvéd Kollégiumban

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
helykitolto kép

A Magyar Honvédelem Napja

1992 óta május 21-én ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját. A Görgey Artúr vezette honvédsereg a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként ezen a napon foglalta vissza Buda várát.
helykitolto kép

Elismerések átadása

Intézményünk munkatársai és növendékei elismerésben részesültek, melyeket 2021. május 14-én iskolasorakozó keretében Kovács István alezredes, igazgató adott át.
helykitolto kép

Madarak és a fák napja - Május 10.

A napra való megemlékezés nevében iskolánk a diákok körében fotópályázatot hirdetett. A természetfotók a fákról, fák virágairól, leveleiről, termésekről, és madarakról készülhetnek. Bízunk abban, hogy sok különleges alkotás készül.
helykitolto kép

Érettségi vizsga 2021.

Elkezdődött az idei írásbeli érettségi vizsga, amelynek első napján a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett valamennyi végzős növendékünk számot adhatott a magyar nyelv és irodalom tantárgyból eddig megszerzett tudásáról.
helykitolto kép

Virtuális ballagás - 2021. április 30.

Tisztelt Szülők, Kedves Növendékek! Sajnos a járványügyi helyzet nem tette lehetővé, hogy személyesen, ünnepélyes keretek között, méltó módon rendezzük meg életetek ezen állomását jelképező ballagást, de fogadják, fogadjátok szeretettel ünnepi összeállításunkat. Igyekeztünk minden olyan elemet megtartani, ami a hagyományos ünnepségen is megjelent volna. Bízunk benne, hogy kisfilmünkkel valamelyest sikerül a ballagás élményét visszaadni nektek. Hétfőn az írásbeli érettségi első napján ...
helykitolto kép

Alapítvány

Kérjük, hogy adója 1%-val támogassa iskolánk alapítványát!
helykitolto kép

Végleges felvételi jegyzék a 2021/2022-es tanévre

A 2021/2022-es tanévre, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumba felvett tanulók tanulói azonosítóját (jeligéjét), tanulmányi területenként az a cikkben található dokumentumokban olvashatják.
helykitolto kép

Eredményhirdetés

A Gagarin 60 iskolai pályázatunk sikeresen lezárult!   A pályamunkák különböző technikával, eltérő tartalommal készültek, amelyeket szakmai, nyelvtani és esztétikai szempontok alapján értékelt a zsűri.

1

2 3 4

rendelési idő

H-P:
15:30-17:30

Szombat:
7:30-8:30

Vasárnap:
Zárva

elérhetőségek

Tel: 
+ 36 30 464 5021

E-mail:
emailcim@email.hu

A rendelő címe:
4080 Hajdúnánás Bocskai u. 36.
 

Kratochvil Károly
Honvéd Középsikola és Kollégium


E-mail: hkk@hm.gov.hu 
Tel: +36 52 537-215
4027 Debrecen, Füredi út 69

© Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium - 2021