hkk@hm.gov.hu | +36 52 537-215 | 4027 Debrecen, Füredi út 69. ikonKeresés | ikonFacebook

blokk címe

blokk tartalma

Hírek

helykitolto kép

Máté Gergő a vásárhelyi honvéd iskola igazgatóhelyettese

Mintegy negyven kadéttal indította meg az első tanévet a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium hódmezővásárhelyi intézményegysége, melyben Máté Gergő főhadnagy vállalta az igazgatóhelyettesi feladatot.
helykitolto kép

Hét próbára vállalkoztak a kadétok

A korábbi éveknél jóval nagyobb sikerrel, mintegy 40 jelentkező részvételével rendezték meg az V. Kratochvil hétpróbát Debrecenben. Bár a hőn áhított felvarrót idén különösen nehéz volt megszerezni, a fiatalok versenykörülmények közt szembesülhettek saját korlátaikkal.
helykitolto kép

Repülőnapon a növendékek

A Szegedi International Airshow-ra látogattak el a Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei az elmúlt hétvégén. Az öt fiatal először látogathatott el rendezvényre formaruhában - a közelmúltban megnyílt honvéd középiskolát és kollégiumot képviselve.
helykitolto kép

A repülést ünnepelték Szegeden

Háromnapos, fergeteges légiparádé fogadta a Szeged International Airshow látogatóit hétvégén, a csongrádi megyeszékhelyen. A repülős rendezvényen a Magyar Honvédség légiereje és szárazföldi csapatai is képviseltették magukat.
helykitolto kép

Bocskai Portya 2022

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár (továbbiakban: MH 5. LDD) együttműködve a MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezreddel (továbbiakban: MH 24. BGFE), a Debreceni Nagyerdő Sportkörrel (továbbiakban: DNSE), valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiummal, az elmúlt évekhez hasonlóan, 2022. október 01-02-án, hagyományőrző céllal, 13. alkalommal megrendezi a „Bocskai Portya” nevű katonai teljesítménytúrát, és ennek keretében a Doni Nyári Hídfőcsaták Emlékmenetet.
helykitolto kép

Mit jelent a haza?

Alkotási pályázatot hirdet a Magyar Honvédség Parancsnoksága fiatalok számára, hogy művészetükön keresztül kifejezhessék, mit jelent számukra a haza, a biztonság, a katonaság és a hősiesség.
helykitolto kép

Kitüntetés

Címzetes egyetemi tanár kitüntető címet kapott dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a Debreceni Egyetem Rektorától és Szenátusától.
helykitolto kép

Négyezer-hatszáz honvéd kadét kezdte meg az idei tanévet

Az idei tanévnyitók időszaka különleges a honvéd kadétok számára és a honvédelmi nevelés körében, hiszen a 2022/23-as tanévben megnyitotta kapuit a hódmezővásárhelyi, valamint a szolnoki honvéd középiskola és kollégium. Ezzel – a debreceni és nyíregyházi intézményekkel együtt – négyre nőtt a Honvéd Kadét Program harmadik szintjén működő oktatási intézetek száma. A program fejlődéséről, jelenéről és jövőjéről dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Magyar Honvédség ...
helykitolto kép

Tanévnyitó a debreceni honvéd középiskolában

„Tökéletes helyen vagytok, hiszen tudást fogtok kapni és azt a képességet is, hogy amit megteremtetek a jövőben, azt meg tudjátok tartani!” – mondta Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkára szeptember 1-jén, csütörtökön, Debrecenben, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén.
helykitolto kép

Régi helyén az új kollégium

Huszonhárom év után ismét katonai kollégium kezdheti meg a működését Szolnokon. Augusztus 31-én, szerdán az MH Béketámogató Kiképző Központja adott otthont a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Szolnoki Honvéd Kollégiuma évnyitó ünnepségének.
helykitolto kép

Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium - Évnyitó

A Hódmezővásárhelyi Honvéd Középiskola és Kollégium évnyitóján mondott beszédet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.
helykitolto kép

"Összevonás napja"

Nagy sikernek örvendett a Pályamotivációs hét keretén belül az "Összevonás napja" elnevezésű rendezvény, amelynek az újfehértói Honvédelmi Sportközpont adott otthont 2022. augusztus 25-én. Növendékeink élménybeszámolójával később jelentkezünk.
6 7 8 9

10

11 12 13 14

rendelési idő

H-P:
15:30-17:30

Szombat:
7:30-8:30

Vasárnap:
Zárva

elérhetőségek

Tel: 
+ 36 30 464 5021

E-mail:
emailcim@email.hu

A rendelő címe:
4080 Hajdúnánás Bocskai u. 36.
 

Kratochvil Károly
Honvéd Középiskola és Kollégium


E-mail: hkk@hm.gov.hu 
Tel: +36 52 537-215
4027 Debrecen, Füredi út 69

Ökoiskola logó CDL logó Oktatási Hivatal logó ELTE Origó nyelvi centrum logó Energiatudatos iskola logó

© Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium - 2024