Emlékmenettel tisztelegtek a Doni hősök és áldozatok előtt a kadétok

A XXVI. alkalommal megrendezett Doni Hősök Emlékmeneten a 130 fős Hajdú Menetszázad három napon át, négy hajdú várost érintve, közel 70 km-t megtéve emlékezett a 83 évvel ezelőtti eseményekre.

„A menetszázad rendezőelve az volt, hogy képletesen ugyan, de három generáció meneteljen együtt ezalatt a három nap alatt, hiszen a hagyományőrzők testesítik meg a múltat, az aktív és tartalékos katonák a jelent, a jövő katonáit pedig a kadétok, akik közül reményeink szerint a jövő katonai vezetői kerülnek ki, és akik a Magyar Honvédség jövőjét fogják majd alakítani.”- hangsúlyozta Fekete András alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója.

Az iskola hagyományőrző szekciója mellett Romániából, Egerből és Füzérről is érkeztek hagyományőrzők, hogy csatlakozzanak a menethez, és velük tartottak többek között aktív és tartalékos katonák, a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium diákjai, de a menet gerincét a legnagyobb létszámmal a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei, oktatóik és a nyíregyházi mikeczes honvéd kollégisták alkották. Az emléktúra során Hajdúsámsont, Hajdúhadházat, Hajdúdorogot és Hajdúnánást érintve gyalogoltak az emlékezők, ahol ünnepélyes keretek között rótták le tiszteletüket, valamint a hajdúböszörményi román hősi temetőben is elhelyezték az emlékezés virágait. „Ennek az emlékmenetnek van egyfajta történelmi tisztelete, illetve az a fajta határon átívelő együttműködés, amit most már több éve folytatunk a román hagyományőrzőkkel többek között úgy is, hogy rendszeresen látogatjuk egymás hagyományőrző rendezvényeit. Azt gondolom, ez segít mind a két nemzet számára, hogy ezeket a történelmi tragédiákat könnyebben tudjuk feldolgozni.”- mondta az igazgató. Hozzátette, hogy azért tartja fontosnak a települések bevonását a rendezvénybe, mert évről-évre azt tapasztalják, hogy a doni tragédiának a társadalmi lenyomata a mai napig jelen van. Sokak számára soha nem derült ki, mi történt a szeretteikkel, számukra a közös emlékezés lehet megnyugvás, a feldolgozás lehetősége, a megbékélés. „Azzal, hogy mi ott megjelenünk a településeken, közösen tudunk emlékezni. És azoknak a hősöknek az emléke, amely az idők homályába kezd veszni, talán így, hogy minden évben előkerül, mindig felszínen tud maradni. Így mindig tudunk arra emlékezni, hogy mi ennek a doni emlékmenetnek a tanulsága, hogy a háború az nem ad, az mindig elvesz. Amikor ezzel az emlékmenettel visszatérünk az ő szülőhelyükre, településükre, akkor a menetszázaddal együtt lélekben talán egy kicsit ők is hazatérnek a szeretteikhez.”

Kapcsolódó tartalom elérhető -> ITT <-