A kőgúlák, mint emlékművek állítása neves események vagy emberek emlékezetére nagyon régi történelmi párhuzamokkal rendelkezik. Talán a kőből rakott gúla maga az emberiség emlékműállítás utáni vágyát reprezentálja, mert a legkorábbiként ismert épített emlékműveink is gúla alakúak. Gondoljunk csak a piramisokra!
Ugyanakkor a négy csonkagúla története, amelyek az első világháború harcainak állítanak emléket a Doberdón, egészen különleges.
A korábbi Hármas szövetségből kilépő, és 1915-ben az Antant oldalán hadba lépő Olaszország szövetségeseivel egyeztetett tervei szerint a Monarchia csapatainak itteni ellenállását megtörve, a Júliai Alpok hágóin át egyenesen Ausztriába kívánt betörni, hogy végső célként Bécset elfoglalva békére kényszerítse a Monarchiát. Ezzel véget vetett volna a két császár szövetségének, és ezáltal a Nagy háborúnak. Az osztrák-magyar hadvezetés – ismerve a magyar katonák kitartását és érdemeit - két döntően színmagyar hadosztályt vezényelt a területre, hogy megerősítse a frontot az olaszok ellentámadása előtt. Ez a két alakulat a 17. császári-királyi, úgynevezett K. und K. (Kaiserliche und Königliche) hadosztályt és a 20. honvéd gyaloghadosztályt. Utóbbi az 1. budapesti, a 17. székesfehérvári, a 3. debreceni és a 4. nagyváradi gyalogezredből állt.
Kratochvil Károly ekkor már a nagyváradi négyesek parancsnoka. Katonáival végigküzdötte a kárpáti csatát az oroszok ellen, a sereg és parancsnokuk összeforrt már, atyai gondoskodását minden katona ismeri. A korban szokatlan módon annyira személyes a kapcsolatuk parancsnokukkal, hogy még a nála idősebbek is apjukként tekintenek rá. Ez nagyon fontos elem, mert bár eddig sem kímélte a háború ezt az ezredet – volt amikor mindössze 600 fő volt az ún. puskalétszám a 2400 helyett – de az igazi megpróbáltatások csak most következnek.
A korábban jobbára hegyvidéket sem látott magyar bakák – sok újonc volt ekkor az ezrednél pótolandó a galíciai veszteségeket - először az Alpok 2000 m-nél is magasabb csúcsaira felkapaszkodva, bámulatos elszántsággal küzdöttek meg minden talpalattnyi helyért, minden kopár hegycsúcsért a tapasztalt olasz hegyivadászokkal. Ezután pedig az Isonzó-folyó völgyébe és a Doberdó fennsík harctereire kiérve a magas hegyek közül megvetették a lábukat és emberfeletti teljesítményt nyújtva harcoltak a gyakran négyszeres (és nemcsak létszámbeli, de haditechnikai értelemben véve is!) túlerőben támadó ellenséggel.
Az olaszok jobb tüzérségének szűnni nem akaró tüze és elsöprő erejű tömegtámadásai elképzelhetetlen veszteségeket okoztak a karsztfennsíkon hevenyészetten kiépített állásokban védekező magyar gyalogságnak. Az elkövetkezőkben vívott isonzói csatákban a nagyváradi négyesek állományuk 80%-át vesztették el, fegyvertársaik, a debreceni 3. honvéd gyalogezred pedig rövid idő alatt másodszor morzsolódott fel a harcokban. Az embertelen körülmények, a hőség, a szomjúság, temetetlen halottak tömegei, állandó tüzérségi tűz, ami elől szinte lehetetlen volt fedezékbe bújni, és a folyamatos, túlerejű olasz támadások ellenére minden korabeli parancsnoki vélemény és minden később megírt megemlékezés egybehangzóan ezen ezredek kitűnő teljesítményéről, emberfeletti kitartásáról, elsőrangú helytállásáról tudósít.
Ennek a bátorságnak és elsőrangú magyar harci szellemnek az eredménye lett, hogy a 20. hadosztály parancsnoksága már 1916 tavaszán úgy döntött: a hősi halottaknak méltó emléket kell állítani a Monte San Michelén, ahol akkor a legvadabb csaták dúltak. Majd 1917-ben a Monte San Gabrielére helyeződött át az emlékmű terve, ami azonban – eddig nem világos okok miatt – nem készült végül el. Pályázatot ugyan írtak ki a tervezésre és feltételezhetően születtek is tervek, az anyagi forrás pedig bizonyíthatóan rendelkezésre állt a nagy közös emlékmű elkészítésére, a törekvés mégsem hozott eredményt.
Kratochvil Károly ezredes, a gondoskodó parancsnok azonban – belátva a közös emlékmű felállításának kudarcát – maga döntött amellett, hogy legalább szeretett négyes honvédeinek emléket állíttat ezeken a vérükkel felszentelt helyeken, ahol oly sokan meghaltak, akiket személyesen is ismert. Így keletkeztek a gúlák. Kratochvil maga később így ír erről:”Vándor! Ha egyszer végigjárod azokat a véráztatta nekünk oly szent helyeket, akkor a Monte San Gabriele déli lejtőjén, a Monte San Michele északi lejtőjén, a 124. mp-on, San Martino del Carson és Nova Vasnál egyszerű cementtel összeragasztott, karsztkövekből épített két és félméteres gúlákat találsz, mindegyiken e felírással:”A m. kir. Nagyváradi 4. honvéd gyalogezred hősi halottainak és dicsőséges harcainak emlékére.”
Állj meg egy pillanatra, vedd le a kalapodat, s mondj el egy rövid imát azokért, akik mindhalálig harcoltak Istenért, Királyért Hazáért!
Utászai először 1917-ben a Monte San Michelén és San Martino del Carso templomdombján álltják fel a gúlákat, majd a másik két helyszínen is 1918-ban. Annak ellenére, hogy a Nagy háború után az itt harcoló egységek állományából többen is jártak erre és felkeresték az emlékhelyeket, ezek az emlékművek nagyjából egy emberöltő múltán feledésbe merültek. Állapotuk folyamatosan romlott, bár azért a lebontást, a teljes megsemmisülést szerencsésen elkerülték. Csak 1990-től fedezték fel őket újra helyi hadisírkutató, és az első világháborúval foglalkozó egyesületek tagjai. Csak ekkor kezdődött el a helyreállításuk. A hosszú, de töretlen folyamat végén az utolsó gúla, a Monte San Gabrielén található, 2014-ben újult meg egy lelkes magyar kutatócsapatnak és széleskörű olasz-magyar civil és kormányzati összefogásnak köszönhetően. Így ma már bárki leróhatja tiszteletét az egykor itt harcolt katonák előtt.
Fellelésük és rendbehozataluk történetei inspirálták a nagyváradi hadisír kutatókat, hogy egy másolatot készíttessenek 2012-ben a Rulikowski temetőben, ami a város egykori háziezredének állít méltó emléket. Román és magyar katonáknak egyaránt, mert a 4. nagyváradi honvéd gyalogezred mindenkori legénységének mintegy 40%-a román nemzetiségű volt.
Iskolánk 2013-ban vette fel Kratochvil Károly nevét és 2019-ben mi is szerveztünk egy kirándulást a Doberdóra, ahol felkerestük az eredeti gúlákat és más, Kratochvil és a nagyváradi négyesek szempontjából fontos emlékhelyeket. Akkor vetődött fel először, hogy mindez a csodálatra méltó tett, mely a Haza védelmében ennyi ember önfeláldozásába került, ne csak a karsztfennsíkon álló, időnként nehezen megközelíthető emlékművekben éljen tovább, hanem hozzuk egy kicsit térben közelebb az iskolához, az ifjúsághoz, akik példát találhatnak őseik tetteiben.
Ma pedig átadásra került a 6. gúla itt, Debrecenben, amely már nem csupán a 4. honvéd gyalogezrednek kíván emléket állítani, hanem a szintén a 20. hadosztályban harcoló 3. debreceni honvéd gyalogezred elesettjeinek is, és bizonyos értelemben mindazon magyar ezredekben harcoló majd 100.000 katonának, akik soha nem tértek haza a Doberdóról.
Azonban nem csak a gúla az, ami az emlékművet alkotja, része a székelykapu is. Ez a jelkép pedig mindenkinek a dicsőséges Székely hadosztályt juttatja eszébe, akik szintén Kratochvil Károllyal élükön, szintén elsöprő túlerő ellen vívták nemzetmentő harcukat 1919-ben, amíg az emberi számítás szerint lehetséges volt. Ennek a harcnak sem volt kevesebb a célja, mint az Európát célzó bolsevik világforradalom megakadályozása, és mellesleg Magyarország területi integritásának megvédése. Bár utóbbi cél nem sikerült, de az előbbit, a nagyobbat sikerült véghezvinni, amiért egyszerre két nemzet is hálával tartozik a székelyeknek és Kratochvilnak: a lengyel és a magyar. Ha az ezredes nem állhatatos céljaiban, enged a kísértésnek és csatlakozik a magyar Vörös hadsereghez, akkor hosszabb távon valószínűleg megvalósul Kun Béla terve és a románok kiszorítása után a szovjet a Kárpátokon keresztül talált volna utat Lengyelország szívébe, azon keresztül pedig Európa szívébe is.
Ne feledjük tehát el: a képzett, kiváló katona és nagyszerű ember, Kratochvil Károly teljes életműve, katonai pályafutása előtt tiszteleg ez az emlékmű és valahányszor ránézünk jusson eszünkbe, hogy ma is nagy szükség van a Kratochvilokra, az ő szellemi örökségét hordozókra, azokra, akik az ő példáján nőnek fel, hogy hozzá hasonlóan nagy tetteket hajtsanak végre.