IDEIGLENES FELVÉTELI JEGYZÉK a 2025/2026. tanévre2025-03-19 12:47
Szerző:KKHKK
Fotó:
Kategria:
Cimkék:

Debrecen:

  • 1111 – Technikumi képzés
  • 2222 – Gimnáziumi képzés

Hódmezővásárhely:

  • 4444 – Gimnáziumi képzés

TÁJÉKOZTATÓ AZ IDEIGLENES FELVÉTELI JEGYZÉK ÉRTELMEZÉSÉHEZ

Tisztelt Szülők! Kedves Felvételizők!

Az ideiglenes felvételi jegyzék a középfokú felvételi eljárásban jelentkezők felvételi összpontszámát és az adott képzésben pillanatnyilag elfoglalt helyét mutatja. A rangsorban a felvételiző tanulót a tanulói azonosító szám/jelige alapján lehet megtalálni (keresés: Ctrl+F billentyű).
Elutasítva (E) jelzést kapott a felvételiző beiskolázási tájékoztatónk szerint, ha a felvételi valamelyik elemét nem teljesítette.

Egy-egy listán szerepel az összes diák, aki a felvételi eljárás keretei között jelentkezett egy adott képzésre, így a listán látható helyezésből csak óvatosan lehet következtetést levonni. A rangsorokban szerepelnek azok, akik iskolán belül több képzést is megjelöltek, és így egy másik osztályba nyernek majd felvételt, illetve azok is, akik másik iskolába kerülnek. Ezért a végleges felvételi jegyzéken egy-egy diák akár több helyet is előrébb ugorhat.

Emlékeztetjük a felvételizőket és szüleiket, hogy március 25-27-ig lehetőségük lesz módosítani a tanulói adatlapokon megjelölt iskolák sorrendjét, így a megjelölt debreceni, illetve a hódmezővásárhelyi képzések esetében is. Az Oktatási Hivatal felvételi központjában használt szoftver sajátosságai miatt azt a középiskolát célszerű az első helyre tenni, ahová leginkább szeretne bekerülni a felvételiző, függetlenül attól, hogy az adott intézmény „rangsorában” hányadik helyen szerepel.

Tájékoztatásul közöljük, hogy a többi iskolához hasonlóan a ténylegesen felvételt nyert tanulók listáját csak 2025. április 28-át követően tudjuk közölni, miután a Győrben található Felvételi Központtól megkaptuk a végeredményt.